"A Tórának hetven arca van." (Numeri Rabbah, XIII, 15)
A zsidók minden szombaton Mózes öt könyvének (a Tórának) egyik kijelölt részét olvassák. Ábrahámtól Józsefen át Mózesig, míg a zsidók el nem jutnak haza. Egy év alatt a Tóra végére érnek, majd értelemszerűen újra kezdik. És megint újra. "hetven arc" rovatunkban hétről-hétre ezen ún. hetiszakaszok különböző kommentárjait olvashatjátok.
(Aki végigolvassa őket egy éven keresztül, az már rabbi. Onnan már minden csak formaság.)
-------------------------------------

Kapedli és halálfej

Karib tengeri vircsaftok, avagy szombaton pedig nem potyázunk
-------------------------------------

E hét szakasza többek között a Kedosim, ami a Tízparancsolatot vesézi ki és egyben rágja a nép szájába. Itt hangzik el összesen háromszor: „Szentek legyetek, mert én az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok.” Néhány verssel lejjebb pedig nyomatékosításra kerül: „Ne orozzatok, se ne hazudjatok, és senki meg ne csalja az ő felebarátját.”- ez nyilván a „Ne lopj!” cifrább változata, minden esetre ennek a parancsolatnak jut a szakasz során legcsekélyebb ki- és okfejtés.

Sokan sokféleképp kommentálták később a szentség és a szentéletűség itt pedzegetett kötelességét, mindamellett, hogy úgy tűnik, főképp arról van szó:szentek legfeljebb és leginkább feltételesen lehetünk.

Kérdés, létezik –e szent háború, létezik –e szentesíthető bosszú, még ha a harc nem vagy nem feltétlen megy is vérre. Csak pénzre. De abból annál többre.

A nagy, 1492-es spanyol kikeresztelkedési kényszerhullám súlyos következményekkel járt. Az érintettek előle menekülve meg sem álltak Amerikáig, aholis rengetegen (néha akár több év hajósinasi, vagy hasonló szolgálat után) kalóznak csaptak fel. Látszólag nehezen lehettek a parancsolat- és szentségtöréstől messze...

De amikor egyikőjük úgy fogalmazott ma hitelesnek hitt memoárjában, hogy „a spanyol birodalom ellen érzett gyűlöletemet judeospanyol nagyanyám, az inkvizíció korának tanúja, plántálta belém”- akkor azt deklarálja, ami e kalózkodási hullámot a zsidó ellenállás és retorzió egy fontos momentumává varázsolja.

Mert a szefárd zsidók állítólag (abban az évben) már Kolumbusz első hajóján is ott voltak. Ott voltak, mert akkortájt tiltotta meg a bigott katolikus király II. Ferdinánd a spanyol fennhatóság alatt lévő területeken a zsidó vallás gyakorlatát és egyáltalán, az ott való letelepedést. Az újabb diaszpóra az Újvilág felé sodorta hát őket- annál is inkább, mert a britek, a franciák, a hollandok szinte tárt karokkal fogadták őket. Az üzlettel mindenki jól járt: a zsidók visszanyerték szabadságukat s mint új bevándorlók, felvirágoztatták a Karibi-térséget, nem utolsósorban pedig mindenki érdeke egy közös célban forrt össze: vállvetve kellett bosszút állni a hegemón spanyol birodalmon. Ennek zsidó oldalról az is része volt, hogy a spanyolok ellen részt vettek Kuba és a Dominikai Köztársaság függetlenségéért vívott harcokban, s persze az is, hogy ott ütöttek rajtuk, ahol érték őket.

Így pl. 1628-ban Moses Cohen Henriques hajója a spanyol „Ezüstflotta” megtámadása révén kb. egy milliárd dolláros zsákmányt harácsolt össze."El pirata Moisés" így vált a kor legrettenthetetlenebb (s egyben legtöbbet üldözött) bűnözőjévé. Mások kisstílűbbek voltak. A marokkói Samuel Palache csupán az amszterdami kehilája vezetését hagyta ott a kalózhajó kormánykerekéért.

A kalóz-rabbi élete hosszabbik felében aztán a Gibraltári szoros térségében portyázott eképp támogatva az otthon maradottakat és a Portugáliából menekülő hitestársakat. (A XVII. Század elején éppen nekik ment rosszabbul.)

Nem ő volt továbbá az egyetlen, akinek áldásos-átkos tevékenysége révén a helyi zsinagógáknak is csurrant-cseppent valami. S nem is csak ő volt az egyetlen istenfélő. A dörzsöltebbek emellett közreműködtek egy kiterjedt kalóz kapcsolat rendszer kiépítésében is. Ennek hajózó kalmár zsidók s egyéb kikeresztelkedett népek egyként tagjai voltak - ők adták ugyanis rejtjelekkel tovább a hajókra és szállítmányaikra vonatkozó információkat. A seft része volt, hogy a spicliknek a zsákmányból előre meghatározott rész dukált, s bizonyos összeget a zsinagógák építésére is fordítottak.

A harcokból a későbbiekben is kivették részüket. Segédkeztek a brit gyarmatok felhizlalásában Oliver Cromwellnek, majd az angol-amerikai háborúban épp a másik oldalon. Itt az a bizonyos Jean-Marie Lafitte volt a főkolompos, aki már sokak fantáziáját megmozgatta (ld. bloghős, Index-hős). Lafitte a New orleansi mocsarakra alapozta meg kalózkirályságát, s onnan indult hadba vagy 1000 emberével.

S hogy teljes legyen a zsiványok arcképcsarnoka, említést kell még tennünk a Karib-tenger Robin Hoodjáról. Roberto Cofresí Ramírez de Arellano érdemelte ki ezt az elnevezést, mivel a legendák szerint a gazdagoktól elorzott javakat az Újvilág nincstelenjeinek továbbította. Az ő 1825-ös kivégzése jelentette egyébként a kalózkodós korok alkonyát: nyomában pedig máig az a szóbeszéd járja, hogy mesés kincse még mindig ott lapul a dominikai sziklák között.

S akkor térjünk vissza a kontroverz szegletéhez a történteknek: hogy éltek e szabadrablók a szabad vallásgyakorlat jogával? Ed Kritzler a téma szakértője, s a 2007-ben napvilágot látott „A Karib-tenger zsidó kalózai” című könyv szerzője szerint tökéletesen össze tudták egyeztetni két életüket. Holttesthez nem nyúltak, Bibliára nem, csak koponyára esküdtek, a szombat pedig szent volt: a férfiak pénteken lehorgonyoztak, asszonyaik alámerítkeztek a mikvében, a kocsmák pedig szombaton zárva voltak.

A életen túl is minden el volt rendezve. A ma is virágzó jamaikai hitközség aktivistái nemrégiben feltérképezték a régi zsidó temetőt. Itt leltek rá a már említett Dávid és feltételezett testvére, Abraham Baruch Alvarez sírjára. Mint még oly sokat a sírkertben, az övéket is Dávid-csillag mellett halálfej és az ismert, keresztben levő csontok ékesítik.

Hab a tortán, avagy kanyarodjunk vissza végül a felütéshez: Ed Kritzler a forrásként szolgáló német cikk írójával karöltve úgy vélekedik, hogy a fentiek idáig azért nem kerültek nyilvánosságra, mert a bennünk amúgy is gyenge lábakon álló zsidókról alkotott kép könnyen semmibe veszhetne. A jamaikai hitközség vezetője is úgy nyilatkozott, hogy sok időbe és disputába telt, míg e kalandorok is a hivatalos bevándorlás történet részévé válhattak.

Német részről pedig kissé bizarr, ahogy a cikk fogalmaz: „izgalmas a zsidókat egyszer nem az áldozat, hanem az italozó-nőző-hadakozó briganti szerepében látni. Még pikánsabb, hogy a cikket kommentelők számára szinte egytől-egyig elégtételül szolgált ez a „leleplezés”. Mintha eddig tényleg csak jámbor, erkölcsös, angyalarcú zsidókhoz lett (és kellett) volna szerencséjük (legyen). Akár csak a mesében- vagy a Tórában.

A cikkel vagy az oldallal kapcsolatos megjegyzéseket és ötleteket az
info[kukac]pilpul.net címre várunk. Nagyon.