Trembling before G-d/Reszketve I-ten előtt

„Mindannyian valamilyen irányban elfogultak vagyunk”.

Ezzel a mondattal kezdte meg előadását Steven Greenberg rabbi. Elmesélt egy történetet, a saját történetét, amiből sokkal többet lehet megérteni, és átérezni, mint a dokumentumfilmből, ezért is kezdem ennek a történetnek az ismertetésével, ami megértésre indított és elvarázsolt.
A rabbi születésénél fogva nem volt ortodox, a konzervatív (magyar megfelelője kb. neológ) irányzathoz tartozott, de egyszer, 15 évesen, egy esős napon a közelebbi ortodox templomba ment, mert nem akart a sajátjába kocsival menni a családjával együtt. Az ortodox rabbi meghívta Sabbatra, és mivel kíváncsi volt, igen mondott neki. Csatlakozott hozzájuk, mert befogadták, tanulni hívták, és a világuk részévé vált. A velük töltött idő alatt valami hihetetlen dolgot tapasztalt meg, aminek köszönhetően úgy érezte, hogy köztük a helye. Már 11 évesen érezte, hogy van egy titka, amit nem tud szavakba önteni, de csak 20 évesen értette meg igazán, hogy miről van szó. Jeruzsálemben tanult egy jesivában amikor rádöbbent, hogy a férfiakhoz vonzódik. Elment egy szélsőjobboldali rabbihoz, hogy elmondja a problémáját. De nem azt mondta, hogy a férfiakhoz vonzódik, hanem azt, hogy biszexuális, mert lányokkal semmilyen tapasztalata nem volt, és nem akarta kimondani, hogy meleg. A rabbi erre azt mondta, hogy kétszeresen adatott neki a szerelem erejéből, ezért óvatosan kell vele bánnia. Nem kérdezte meg tőle, hogy szabad e szexuális kapcsolatot folytatni a férfiakkal, mert tudta, hogy a válasz úgyis nemleges lenne, és ebben a pillanatban nem is ez számított neki. Ebben a pillanatban boldogsággal töltötte el, hogy nem vetik meg az érzelmei miatt. Kész volt, hogy megházasodjon, hosszú évekig találkozott nőkkel, de valahogy nem a megfelelővel. New Yorkban már végzett rabbiként tanított, amikor egyszer Jom Kippurkor megint összeütközésbe került önmagával, a vágyaival. A bűnök felszámolásakor rájött, hogyha meg tudja érinteni a szöveg, akkor fordítva is így kell, hogy legyen. Bántotta az, hogy azok, akik valaha kommentárokat írtak a homoszexualitással kapcsolatban, sosem tudták elképzelni, milyen szenvedést okoz ez annak, aki érintett. A Tórához való felmenetel után úgy jött le, hogy a mondat értelmét kell kutatnia, ami megtiltja a férfiak közötti szerelmet.
Létrehozott egy tanulócsoportot a meleg férfiaknak Jeruzsálemben, ahol egy ösztöndíjjal volt kint. Felkérték erre a filmszereplésre, és nyíltan felvállalta a történetét az izraeli és amerikai újságokban. A film elkészülte óta 900 vetítésen vett részt a világ minden táján hogy megossza történetét az érdeklődőkkel. Ez Steven Greenberg személyes története.

Volt egy eset, ami igazán megragadott. Azt mondta neki egy ortodox rabbi, hogy aki meleg és ortodox, az olyan, mint az az ortodox rabbi, aki Jom Kippurkor sajtburgert eszik. Mélyen sértette ez a kijelentés, mert mint mondta, még sose hallott olyanról, aki egy sajtburgerért öngyilkos akart volna lenni, vagy azért, hogy leküzdje a vágyát hajlandó lett volna elektrosokk terápiát alkalmazni. Szerinte ez az eset fémjelzi a homoszexualitásról elterjedt nézeteket az ortodoxiában, ahol valaki az intimitás és szeretet iránti vágyat képes a sajtburgerrel egy napon említeni.
Örülök, hogy meghallgattam ezt a személyes beszámolót, mert a filmmel e nélkül, nem igazán tudtam volna mit kezdeni. Emlékszem, mikor megnéztem a filmet az volt az első kérdésem, hogy miért ragaszkodik valaki egy olyan világba tartozáshoz, amelyik világ nem ismeri el tagjaként. Furcsa mazohizmusként tekintettem főként Greenberg rabbi tetteire, akivel kapcsolatban az előadása előtt nem értettem meg, hogy miért is része az ortodoxiának, de mikor valami hihetetlen élményről számolt be, amiért a közösséghez csatlakozott, megértettem, hogy nincs igazából választása.
Az igazi kérdés, amiért nem is a filmmel kezdtem ezt a cikket, hogy hogyan lehet valaki egyszerre homoszexuális és ortodox is egyben. Azt gondolom, hogy erre a témára sok ember felkapja a fejét, mert változik a világ és mindannyian egyre toleránsabbak vagyunk, vagy szeretnénk lenni, de mindenesetre nagy divat a kérdés feszegetése manapság. Egy dokumentumfilmnél nagy kérdés szokott lenni, hogy mi a célja, mit mutat be, illetve mi az, amit látni tudunk általa.
Ebben a filmben figyelmen kívül kell hagynunk a képeket, az amerikai naplementét, az éppen leghatásosabban felcsendülő zenét, mert egyrészt ennél több van benne, másrészt mert néhol már kicsit sok. A több szereplőt felvonultató filmben éppen ezek a történetek, személyek hatnak ránk. David, egy ortodox férfi, aki 12 évig terápiával küzdött a homoszexualitása ellen, mégsem változott meg, hiába ment el Jeruzsálembe a falhoz, hogy Istenhez imádkozzon a változásért, nem történt semmi. Michele egy leszbikus nő, aki Brooklynban nőtt fel, egy haszid közösségben, férjhez ment, majd rájött, hogy nem tudja hazugságban leélni az életét, ezért kitaszított lett a közösségből. Mark, aki egy ortodox rabbi fiaként sem az ortodox gyakorlatról, sem a nemi hovatartozásáról nem tudott lemondani, ezért folyamatos csalódásnak és kirekesztettségnek tette ki magát. Israel, aki homoszexualitása miatt nem látta édesapját már 20 éve és Devorah, aki 20 év házasság után döbbent rá, hogy nem az a neki szánt sors, amit követett.
Malka és Leah két leszbikus nő, akik szintén szereplői a filmnek, mondják ki, hogy nem lehetséges, hogy valaki egyszerre homoszexuális és ortodox is legyen. Akkor mi történik, ők mik? Erre a kérdésre nem kapunk választ, pedig minden egyes történet meghallgatása után ez a kézenfekvő reakció. Amellett, hogy a film bizonyos jelenetei mélyen meghatóak, átérezzük a szereplők szenvedéseit, fájdalmait, mégis az az érzésünk, mintha mindenki önmagát ostorozná. Akkor miért készült el a film? Azért, hogy tudjunk róla, vannak homoszexuálisok az ortodox zsidó közösségben, akik nehezen tudnak megbirkózni az identitásválságukkal, szomorúak és kiábrándultak? Ez igazán kevés lenne. A rendező Sandi Simcha DaBowski azt mondta, hogy a film őt is megváltoztatta, azelőtt nem volt vallásos, és most valami egészen különleges kötődése van Istenhez a szereplőknek és az embereknek köszönhetően, akikkel találkozott. Fontosnak tartja, hogy a film eljusson azokhoz az emberekhez, akik hasonlóan a szexuális hovatartozás problémájával küszködnek, illetve, hogy a problémának egyre több fórum nyíljon meg.
Greenberg rabbi azt mondta, hogy ő azt szeretné, hogy a homoszexuálisok ne legyenek kirekesztve a közösségekből, és a film egy jó eszköz, hogy ezt a célt szolgálja. De mindez nincs benne a filmben, és ez nagy hiba. Nem azt állítom, hogy rossz a film, vagy hogy ne indítana el bárkiben gondolatokat, mert ez nem lenne igaz. De nincsenek kimondva benne mondatok, amiknek ott kéne lennie, ezért csak sejtések jönnek le. Nekem az a sejtésem, hogy a szereplők, a történetek nagy része szenvedéstörténet, könnyek, fájdalom, magány, kirekesztettség. Át tudom érezni, és át is érzem, de hiány marad bennem. Nem kapok választ arra, hogy mit tesznek ezek az emberek azért, hogy boldogok legyenek. Mert ezért van minden nem? A kiteljesedésért, hogy a vallásban az általa választott helyet foglalhassa el, és a közösség is viszont elfogadja. A mai helyzetben ez még egy paradoxon. Vagy gyakorló homoszexuális, ám a közösségen kívül esik, vagy a közösség része, egy olyan titokkal, amit nem oszthat meg másokkal. Nem látom, hogy a film adna bármiféle megoldást, vagy provokálna. És ez hiányzik.
A Reszketve Isten előtt cím egy határozott és helyénvaló cím, mert erről szól ez a film. A szenvedő szereplők mellett megszólal Shlomo Ashkinazy terapeuta is, aki elmagyarázza, hogy az ortodoxia mennyire ellene van a homoszexualitásnak. Több választást láthatunk a megszólalók részéről: van, aki felvállalja, és megpróbál az általa szeretett emberrel együtt élni, valaki a terápiát választja, van, aki nem bír megbirkózni a tudattal, és öngyilkos lesz. Nekünk nem a választást kell méltatnunk, hanem az igazi, őszinte szenvedést látnunk és átéreznünk. A film ebből a szempontból egy forradalmi kezdeményezés és elkötelezettség a tolerancia mellett.
Távoli történetek ezek, távoli országokból, vajon képesek-e ezek a vallomások a mi életünkben, gondolatainkban is változást hozni? Szerintem hosszú út vezet ahhoz, hogy ne csak az érdeklődés az újdonság iránt hajtsa az embereket arra, hogy megnézzék a filmet és gondolkodjanak róla, a tettek még előttünk állnak, messze előttünk.

A cikkel vagy az oldallal kapcsolatos megjegyzéseket és ötleteket az
info[kukac]pilpul.net címre várunk. Nagyon.