Lajos 2006.07.10.

Az utolsó fejes


A kép önmagáért beszél.
Zizu ezt a vébédöntőt is a fejével döntötte el.
A játékod hiányozni fog, amúgy meg menjél oda, ahova a Materazzi mondta.

 

 

  patkós 2006.07.09.

Forca


Itten most elemzés következik. Az olaszokról. Persze nem olyan értelmes fajta (olyat úgyis csinált az index), hanem olyan béna szubjektív, amilyeneket eddig is produkáltunk itten.

Szóval én lelkes utálója vagyok az olasz csapatnak/focinak, de (vagy pont azért) ezt a vébét megérdemelnék. Ez annyira szar volt, hogy ezt nekik kell. És ők voltak a legjobbak is. Most. Télleg.

Az is van velem, hogy én szeretem a taktikát, meg azokat a csapatokat, akik gondolnak is valamit a játékról. Ezért pl. én nagyon nem lelkendezem, amikor a brazilok tönkreverik az egész világot a köcsög Szkolari vezetésével és azzal a hihetetlenül szofosztikált szisztémával, hogy majd focizgatunk, passzolgatunk és minden meccsen több gólt lövünk, mint amennyit kapunk. Bírtam pl. értékelni a múlt vébén, amikor a belgák 65 percen keresztül leszedték a brazilkákat, még helyzeteik is voltak, aztán persze Ronaldóék simán nyomtak kettőt és kész.

Az eddigiekből akár az is következhetne, hogy megőrülök a jól átgondolt, "eredményorientált" (jaj, de szépen mondtam) olaszokért, de azt azért elvárom egy csapattól, hogy akarjon támadni is, ne csak gólt akarjon lőni. Márpedig az olaszok ezt a kritériumot nem szokták teljesíteni. De ezen a vébén egész sokszor mégis. Pl. az elődüntő első félidejében, meg a a hosszabbításban (a második félidőben persze hozták az igazi olaszosat).

Aztán persze lehetne mondani, hogy a döntőbeli ellenfél, a franciák nyomattak taktikát a vébén, és nem is hazudnánk. A nagy különbség Domenech idióta egy csatáros agyelborulása, meg Lippi antifocija között, hogy a franciák tudnának látványosabb taktikával, eredményesebben játszani (mondjuk ki a kulcsszót: Trezeguet), vadállat barátainknál (Gattuso, Camoranesi, etc.) viszont ez a maximum.

És végezetül dícsérjük meg Delpijerót. Az elődöntőben életében először (és nagy valószínűséggel utoljára) elrugott egy labdát első szándékból. Nem akart cselezni, nem igazított rajta még kettőt, nem esett el a fűben. Hát nem bement neki! Azért nagy tétben fogadnék rá, hogy ha az olaszok elvesztik a mai meccset, akkor az ugyanúgy rajta fog elmenni, mint a hat évvel ezelőtti Eb-döntő.

 

 

  Bouba Diop 2006.07.09.

A német szerencse


Amikor elkezdődött a bronzmeccs, s a kezdőben ott harsogta a német himnuszt Básztián Disznóölő, rögtön eszembe jutott, hogy kihagytam valakit a lúzercsapatomból, kihagytam a szöszi fiút, aki a német bajnokság egyik legjobb játékosa, de ezen a vébén hazai pályán elfelejtett csillogni.
Aztán tegnap csillogott, úgyhogy utólag se válogatnám be a szopósgombócok közé.

Oli Kánt is cseréljük, mégis megkapta a lehetőséget, s vetődött is becsülettel a vénebb szöszifiú, a bajor szexszimbólum, Oli Kánt is cseréljük, méghozzá Rikárdó álljon a helyére, aki nemcsak a vébé potyáját szopta be a már emlegetett Disznóölő lábából, hanem még a szerencse is messzire elkerüli.

A bronzmeccs tanulságai:
1. Jobb nekünk, ha nincs tét.
2. A németek cseresora nem egy poszton jobb, mint a kezdője. Novotni és Kél.
3. Bállák inkább mutogasson a bírónak a cserepadról.
4. A német győztes fajta.

A németek mindig jók, igaz a hír, még akkor is győztesek, ha éppen nem nyernek. Már csak az a kérdés, hogy ilyen mázlifaktorral hogyan vesztettek el négy döntőt, három elődöntőt és két világháborút.

 

 

  Bouba Diop 2006.07.06.

Vörsztof...


A jó játékosokat gyűjteni könnyű dolog, megvásárolni őket pénz kérdése. A vébé legrosszabb csapatát már nehezebb volna összerakni, mert ki emlékszik a trinidadi vagy tobagói balösszekötőre, kinek vésődött emlékezetébe a togói csatársor. Senkinek. A legolcsóbb játékosokat meg lehetne éppen keresni, de azoknak a csapatoknak a meccseit, akik jelölnék ezeket, inkább nem nézem meg még egyszer.
Sokkal nehezebb összegyűjteni azokat a játékosokat, akik akár jók is lehetnének, de nem azok. Ez egy szép nagy halmaz, amelyikben benne vannak azok is, akik amúgy jók, de most nem jött össze nekik, akik amúgy sem jók, de azt mondják róluk, hogy jók, és akikről senki sem gondolja, hogy jók, de mégis ott vannak a kezdőben.

Állítsuk tehát össze a vébé csalódáscsapatát:

A kapuban Fábien Bártez vagy Oli Kán kaphat helyet. Előbbi azért, mert régi magabiztossága már a múltté, kifutásai rosszak, a lövések kipattannak róla. Puszit a kobakra. Aztán persze lehet, hogy megfordítja Kán tavalyi bravúrját, s a döntőn a legrosszabb kapusból a legjobb kapussá alakul át, meglátjuk. Oli Kánt pedig azért jelöltem, mert jól mutat a kapuban. Hogy hogy véd, azt szerencsére nem láttuk.

Hátvédsorunkba a jobb oldalra javasoljuk Fridriket, a német védőt. Vele kapcsolatban elég csak utalni rá: a kieséses szakaszban mindenki az ő oldalán indult akcióba, ha a föld nem forogna épp az ellenkező irányba, valószínűleg felborult volna a pálya, miközben a Cselszi védője, Hut, ült a kispadon tovább. Helyet kaphatna a védelem tengelyében Újfalusi Tamás, a cseh, akinek sikerült a reménytől is elbúcsúztatnia csapatát, amikor letarolt egy gánait a saját tizenhatosán belül. Döbbenetesen kis formában futbalozott Igor Tudor, megvesszük. A lengyel Zsevlákovot is szerettük, a lengyelek első meccsén gyakorlatilag nem volt használható passza sem, később győzelemre segítette a németeket. Cserének jelöljük a brazil Zsuánt és az ukrán Neszmacsnijt. Ők bármikor bentmaradnak, ha lesre akar állítani a védelem.

Középpályán van választék gyenge teljesítményből, megvehetnénk a fél angol válogatottat, Dzserárdostul, Lámpárdostul, Bekemestül, de kedvenc braziljaink is előkelő helyet foglalnak el a csalódáslistán. A vébé csalódása Ronaldinnye, de őt ne vegyük meg, mert ha nem okozna csalódást megint, egyedül is mindent megnyerne. Hejtingát is rakjuk be, igen nagy segítséget nyújtott, hogy elszabaduljon a pokol a portugálok elleni meccsen, amikor nem adta vissza a sérülés miatt kirúgott labdát. Francseszkó Totti sérülésből jött a vébére, s jobban tette volna, ha otthon marad, a második félidőben már nem vizet iszik a partvonalon, hanem lélegeztetőgépre kell tenni, gyakorlatilag nem hajlandó játszani. Elhiszem, hogy Totti kiteszi a lelkét a csapatért, de úgy látszik, a tüdejét is kitette. Az egyetlen magyar származású játékosért, Nagy Albertért a szívünk szakadt meg, amikor Elefántcsontpart ellen lezavarták a pályáról. A jugoszláv középpályás hűséges volt származásához, teljesítményére a BLASZ II-ben brillírozó Budatétény csapata is felfigyelt. Ha igazi szopóscsapatot akartok, Raúlt is vegyétek meg. Már az is csalódás volna, ha egyszer nem okozna csalódást. Szimáó Szábróza a legjobb csere: látszólag jól focizik, ám gyakorlatilag használhatatlan.

Csatárból sem lesz hiány. Ronáldót már csak a látványa miatt is meg kell venni. Sajnos néha még így is jó, valószínűleg így akarja bizonyítani, hogy futballzseni, esetleg így akar jobbulást kívánni az elhízásra egykoron szintén hajlamos volt Puskás Öcsinek. De sajnos Roni nem elég rossz nekünk. Ott van inkább Páuléta, a portugál ék, akinek csupán egyetlen losztit sikerült a gólvoanlról a hálóba pofozni, az első meccs harmadik percében, s többet nem is került helyzetbe. Szintén nem lehet tudni, hogy kihasználta volna-e helyzeteit a cseh Lokvenc, hiszen odáig ő sem jutott. Zsurávszkit se feledjük. Aztán ott van az olasz ék, Lüke Tóni, aki a helyzetig akkor jut el, amikor akar, de szinte biztosan nem értékesíti azt. Cserének vegyük meg Húlió Krúzt. Az argentin támadónak két bűne van, az egyik, hogy bűn rossz, a másik, hogy Messzi helyett hozták be. Vagy szintén a legtutibb csereember: a francia Szaha, aki kétszer tíz perc játékkal elintézte, hogy ne lehessen ott a döntőben. Kezsmant se feledjük, bár ha igazi pocsék focit akarunk látni csapatunktól, ne vegyünk olyat, akit szinte biztosan ki fognak állítani.

Edzőnek Szven-Görán Erikszont javaslom lúzercsapatomhoz: nagyon híres edző, nagyon sok pénzbe kerül, és nagyon rosszul játszik a csapata. Persze nem hiszem, hogy Mezey György a 6-0 miatt rossz edző, Erikszon is hosszabb távon bizonyított az angol válogatott teljes csődjével... Le tudjuk igazolni, most éppen szabad préda... Come on! Come on!

 

 

  Bouba Diop 2006.07.06.

Besztof...


Itt a vébé vége, legalábbis már az utolsókat rúgja, s ilyenkor az újságírók összeülnek egy kocsmában, Magyarországot nyilván Hegyi Iván képviseli, s megszavazzák a vébé legjobb játékosát, megszavazzák a dream teamet, és közben nagyon sok sört elfogyasztanak.
Ugye emlékszünk, hogy négy éve Oliver Kán a vébé legjobbjaként mekkorát bakizott a döntőben? A legjobb játékosnak járó páncélmellényt viselte a meze alatt, s az akkor sem pehelysúlyú, ám még nem xxl-es Ronaldó be is varrta neki az elsőt.
Hát ezen a vébén nehéz megmondani, hogy ki volt a legjobb (négy éve egyértelműen Riváldó, de most már mindegy), talán nem volt igazán egyenletesen kiemelkedő teljesítmény.

De nézzük, kik kerülnének be a besztofomba:

Kapusból nem állunk jól, könnyebb megmondani, hogy ki nem (afrikaiak, ázsiaiak már otthon is vagytok). Talán Buffon, aki nem szokott gólt kapni. Igaz, hogy a világ egyik legjobb védelme, sőt a világ egyik legjobban védekező középpályája van előtte, de ha kell - s ezt a németek ellen megmutatta - ki tudja tornászni a pipából is golyót. Ha pók lennék, Buffon kapujába szőném hálómat, s az sem baj, hogy a félidőben térfelet cserélnek, hiszen az olaszok nem sokkal lőnek több gólt, mint amennyit kapnak. Dida kapusra is gondoltam, de csak azért, hogy nehogymár brazil nélkül maradjon a besztofom...

Furcsa vagy nem furcsa módon hátul a rutinos játékosok taroltak. Vagy szereltek tisztán. Az argentin, az olasz és a francia védelemből gyűjtenék, ha én volnék Abramovics. Az argentinoknál Ajala az egész vébén pompásan játszott, egyetlen bűne, hogy kihagyta a tizenegyest a németek ellen, annak ellenére, hogy nem is tűnt ideggyengének előtte; Gabriel Hejnce is megbizható védő, lehet, hogy megvenném, de csak cserébe, mert a megbizhatóság csak akkor ér valamit, ha a sorsdöntő meccsen Miroszláv Klóze nem fejel mellőlünk gólt; s persze ott van Szorin, aki az olasz Grosszóval és a spanyol Pujollal nagy csatát fog vívni a hátvédi posztomért, hiszen mindhárman jól szervezik a játékot, eszelősen sokat futnak, s még emellett jó hátvédek is, előbbinél van a rutin, középsőnél a jövő, utóbbit pedig - a padlón fekvő ukránok ellen bemutatott parádés akciója ellenére - inkább az éves teljesítménye miatt tenném be, s kevésbé azért, mert Ónri akkor nem kerüli meg, amikor nem akarja. Szorin megy balra, Grosszó jobbra, Puyol cserébe.
Az olaszoknál Grosszó mellett a védelem egyik oszlopa a Máldini-díjas Kannaváró. Mindenhol van focisuli, de Olaszországban azt hiszem, külön hátvédsulik működhetnek, mert a Bárézi-Máldini-Kannaváró sort nem nevezném fejlődésnek, de nem nevezném visszaesésnek sem, hiszen egyazon tökéletességet képviselik ők. (S kihagytuk Kosztakúrtát, Nesztát stb.) A franciák is szeretnek védekezni, az elődöntőben nyújtott játéka alapján a vén Türam ott lenne nálam. A portugáloktól Migel volt a legjobb, ugyanakkor akkora balek, ami már rontaná a csapatmorált. Az állítólag világbajnokesélyes németek védelme kevés gólt kapott, ami szerintem igen meglepő, ha a hátvédsoruk teljesítményére gondolunk. A sztárrá avatott Lám jó volt a támadásban, de a védelemben harmatos, s talán az egyetlen kiemelkedő hátvéd, Fringsz megakadályozhatta volna az olaszok elleni buktát.

A mai foci alapszabálya, hogy végy egy jó védekező középpályást. Hát abból egy tucatot össze lehetne szedni. Viéra. Őt ne hagyjuk ki, bár egyes magyar szakkomentek szerint (a Mágus, ki más?) ez a vébé Viéra számára a nagy kiugrási lehetőség, de én már felfigyeltem rá nyolc éve is, s azóta rendíthetetlenül jó. Az olaszok középpályája elképesztő. Csak annyit mondok, hogy Delpieró nem fér be a kezdőbe, s akkor mindent elmondtam. Kámoranézi, Pirló, Perrotta, Gáttúzó, Zámbrotta, ezek mind robotosok, focigépek, akik mennek előre, mint a gép, s ez semmi, mert hátra is jönnek utána, mint a gép. Gáttúzót utálom, mert egy állat, viszont Kámoranézit megérné megvenni, Pirló pedig talán a világ legjobb középpályása jelenleg, hiszen mindent csinál: fut, cselez, passzol, gólt lő. A németek elleni gólpassza, azok után, hogy a csapattárs Jákinta már háromszor eldönthette volna a meccset, ha egyszer is passzol, olyan üdítő volt, mint szaunamelegből a jeges Balatonba ugrani.
A középpályán maradva kiemelném még a friss spanyol sztár, Dávid Vijja játékát, még akkor is, ha ez a vébé nem igazán jött be neki. Bállák, a Jászai-díjas labdaművész őszinte utálatom egyik tárgya, s nem azért, mert német, hanem azért, mert egy görény. Ha az edzőm elviseli, akkor végül is megvehetjük, az igazi Abramovics meg is vette, lelke rajta. Két rutinos, öreg róka maradt a végére: Nedved egy csoda, ha ő visszavonul, elmarad a csehszlovák újraegyesítés is, próbálta szegény a hátán vinni a cseheket, de egyedül még Détárinak sem sikerült soha feltámasztani a magyar futballt. Zinedin Zidán pedig Isten, a labdarúgás gnóm Istene, akit ledobtak az égből, s ezért lett ilyen csúf - kitalálhatják: a fejére esett. Néha már-már az az érzésünk, hogy unja a cseleket, izzad, mint a ló, menne már haza, de nem, ő nem az a fajta, mégsem megy haza, s mindig tud lassítanivalót adni a tévés kollégáknak. Mi sem jellemzi jobban Zidán teljesítményét, mint az, hogy bár a francia csapat kerete gyengének nem mondható, ha Zidán rossz napot fog ki a döntőn, akkor tutira kikapnak (akár még Szengáltól is képesek kikapni, ha nincs Zizu), de Zidánban az a csodás, hogy a döntőkön mindig jó napot fog ki. Úgy tesz, mintha akármikor megrázhatná magát, csak éppen nincs kedve.
Aztán ott vannak a félig támadó, félig közép középpályások. A választék: Dzsó Kól, Áron Lennon, Árjen Robben, Dávid Odonkor, Krisztiánó Ronáldó, Frank Ribéri. Nagy választék, mégis nehéz a döntés. Dzsó Kólt megvenném, nagy gólt rakott a svédeknek, sokat fut, pörög, bár az igaz, hogy csak azért venném meg, mert a többieket nem. Ribéri nagy ígéret, de egyelőre csak ígéret. Lennonról csak annyi bizonyos, hogy jobb, mint Bekem, de ezzel azért még nem mondtunk sokat, Odonkorral ugyanez a helyzet, gyors-gyors, s a lengyelek ellen be is jött, de azért nem volt hatékony, Robben akkor is egy önző disznó, ha ezt minden elismerésük mellett tették szóvá csapattársai, Krisztiánó Ronáldó pedig - legyünk őszinték - egy mérhetetlenül nagy köcsög.

Csatárból argentint veszünk, esetleg egy spanyolt. Megvehetnénk Rúnit is, de a kis tulokkal - megint csak legyünk őszinték - ugyanaz a baj, mint Krisztiánó Ronáldóval. Van valami diszkrét bája az ő kettejük szerelmi bulváréletének, ahogyan Krisztiánó sms-eket küld a drága Véjnnek, s ahogy Véjn azt üzeni a sajtón keresztül, hogy ketté fogja hasítani a bimbózó gyermekkorában szépséges, mára viszont takonnyá összefolyt Ronáldót. Vegyünk tehát argentint, abból cseréket is, és a cseréket tegyük be a kezdőbe. Vegyük meg Kreszpót, mert ő mindenhova odaér, vegyük meg Messzit, mert a vébén ő volt az egyik legjobb, még akkor is és sajnos, ha alig játszott, s megvehetjük Tevezt is, de őt csak béna védelem ellen játszassuk (szerbek, németek). S vegyünk egy spanyolt is, vegyük meg Fernándó Torreszt, aki szintén köcsög, de szemben Rúnival és Krisztiánó Ronáldóval ezen a vébén jól nyomta. Ónrit is meg lehet venni talán, jó gyerek, de kéne neki négy-öt hét vagy hónap, amíg megszokja a csapatot, amiben játszik. Soha nem oda fut, ahova kell, soha nem oda kell, ahova fut. Klózét ne vegyük meg, mert ő kizárólag világbajnokságon jó játékos.

A jó csapathoz kell egy jó edző. Elég egyértelmű a gyenge felhozatal mellett: Lippi a kapitány. Gondoltam a Mágusra is, meg a Sziklára, no meg még az ifjabb Bozsikra is, de végül Lippi mellett döntöttem, mert őt nem hallottam egyszer sem nyilatkozni. Pedig biztos, ő is nyilatkozik. Ha én volnék Abramovics, fizetnék neki, hogy ne tegye...

 

 

  Lajos 2006.07.05.

A csodafegyver


Tegnap csődöt mondott a német csodafegyver. Merthogy a németeknek volt csodafegyverük is...
A csodafegyvert úgy hívják, hogy Arne Friedrich.
Friedrich egy kellemes fickó, a csapattársak szerint jó a humora, a nők kedvelik, de nem az a becsajozós fajta, s ő a német válogatott legrosszabb játékosa.
Micsoda? Hol itt a csoda?
A csoda ott van, hogy Friedrich ugyan messze a legrosszabb játékosa a Nationalelfnek, s annak rendje és módja szerint az ellenfelek megpróbálják a meccs súlypontját a németek gyenge oldalára keverni, s annak rendje és módja szerint Tevez akkor bőrzi be, amikor akarja, akármelyik olasz, lett légyen ott éppen Camoranesi, Grosso, Zambrotta, Pirlo, Totti vagy Buffon, úgy kanyarítják be szélről a labdát mellette, hogy legfeljebb a partjelző zavarja meg a játékot, ez mind így van, ez mind szép és jó, Pekkermann és Lippi dörzsölik a tenyerüket, Friedrichen mégsem ment el meccs.
Mi ez, ha nem csoda?

 

 

  Lajos 2006.07.05.

A tizenegyeslövő


Az ember mindig tanul, mint a jó pap. Holtig és dosztig.
Én idén például azt tanultam, hogy vannak a csapatban olyan játékosok, akik azért vannak már csak ott, hogy tizengyest lőjenek. Sőt, ha nincsenek ott, akkor be kell őket cserélni.
Elébb az angolok viccelték meg a világot a nagyot halló Carragher beállításával, s tegnap pedig azt hallom, mit hallom?, látom, hogy a kezdőkörből a 30. perc után ki sem mozduló Tottit azért nem viszi le Lippi, mert az ő személyében egy remek pontrúgót tisztelhetünk...
Na, nehogyanmár!
Szegény Jamie-t nem fogom tudni kimagyarázni, s Ericsson mestert sem fogom tudni megmenteni, bár a nagy svéd stratéga felismerte, hogy a mai futballban a védekezés a legfontosabb, s ezért nem is kell csatárokat vinni magunkkal (szerencsére tévedett!!!). Tottit azonban hadd védjem meg:
ad1 Ha véletlenül gólt kapnak, Totti gyorsan el tudja rúgni a középkezdést.
ad2 A német védők rendszerint hasraestek, mert ahányszor ütközni próbáltak az olasz játékmesterrel, ő annak rendje és módja szerint hagyta volna őket elvinni a labdát, de hát épp ez volt a csel, ugyebár.
ad3 Az olasz gólokat rendszerint a női sikolyok görgetik át a gólvonalon.
ad4 Lippinek gyenge a cseresora, nincs kit behozni.
ad5 Nem akart lemenni.
ad6 Ő az egyetlen az olasz csapatban, aki nem bundázott még soha életében.
ad7 Tényleg jól lövi a tizenegyest. Még akkor is, amikor már a szögleteket sem tudja beívelni.

Lényeg a lényeg: Ericsson mester érti a mai focit. Nem kell más ide, mint néhány jó tizenegyeslövő. Legalábbis jobbak, mint a Carragher...

 

 

  Bouba Diop 2006.07.05.

Civil a pályán


Tegnap nagyon fáradtan értem haza, ezért gondoltam, tévézem egy kicsit. Előbb megtudtam, hogy az EU magyar adóügyi biztosa mindent megtesz azért, hogy a pelenkán kicsi maradjon az áfa, majd azt, hogy az ellenzék vezető egészségpolitikusa szerint a magyar egészségügy a leghatékonyabb egész Európában. Hát igen, futballra éhezem e hírek hallatán.
És meg is van, sikerült elkapnom az ATV Civil a pályán című műsorát.
Az még semmi, hogy a társaságban Gera Zoli a legokosabb (!), hogy ott ül Keller László, csakhogy ne szabaduljak meg a magyar politikai elittől, hogy a riporternek csak egy kérdése van (ti. hogy "fijjug, mér ilyen sz*r a vébé?"), hogy Fenyő Miki szerint a nagy csapatok javára elcsalták az egészet, de ott ül a Szikla, a mi Sziklánk, aki ott volt játékosként 62-ben, 66-ban, edzőként 82-ben. Ő már csak tudja, hogy mi fán terem a foci.
Meg is nyugtat: jó a vébé, mert itt már olyan szakmai munka van, hogy az már tökéletes, ugye, mi, szakemberek ezt másként látjuk, s ne is szóljon senki semmit, ne beszéljünk hülyeségeket, hogy elcserélte magát az edző, biztos, hogy volt oka, hogy a Messzi helyett Krúz állt be, hallgasson mindenki, aki nem volt legalább két vébén játékosként, és még egyen edzőként.

A Mester szemét csak egy szálka szúrja, és itt hozzá kell tenni, hogy ez a szálka, ami a sziklát piszkálja, egy remek futballista volt, szenzációs játékos, de akkor is majd kiszúrja a Szikla szemét, hogy itt valami nem stimmel.
És tudják mi a baj?
Ez a Fánbászten csak áll és figyel.
Hát így aztán nem lehet, úgy mégis hogy a túróba gondolja ez a fickó, hogy nem lép ki a számára fenntartott területről, hogy nem kiabálja ki feleslegesen a tüdejét (a legjobb esetben csak a nézők hallanák ugyan, de a játékosok látnák, hogy kiabál az edző, s tudnák, hogy mit kell tenni), hogy nem lila a feje, hogy nem egy tulok, hogy nem lökdösi, urambocsá, köpdösi a bírót.
A Szikla számára ez elképzelhetetlen, így nem lehet...

Én mindenesetre, miközben mély tiszteletem marad Mészöly kapitányé, aki bármikor meg tudta mondani, hogy mit kéne csinálni a beteg magyar futballal, hogy meggyógyuljék, maradok mentalitásilag Fánbászten híve.
S még az a szerencse, hogy Fánbászten szplínje nem egyedi jelenség, merthogy közben szerintem is leszerepelt edzőként, csúnyán leszerepelt. Csak talán nem ezért.
A probléma pedig az, hogy ezt nem magyarázhatom el, ugyebár, nem voltam ott három vébén, kettőn így, egyen meg amúgy, nem érzem a ritmust, csak pofázni tudnék, hagyjuk a profikra a dolgot.
Hagynám is, csakhogy láttam a Kálmán, a kapitány című remek dokumentumfilmet, ahol nemcsak a pálya melletti minősíthetetlen viselkedést követhette nyomon testközelből a néző (ugye nem felejtették el a klasszikus poént, amikor a két magyar futballguru, Mészöly és Mezey a magyar gól után egymásnak öt centiről azt üvöltik, hogy "Góóóól, a k*rva anyádat!!!"), hanem hallhattuk Kálmán kapitány szünetbeli tanácsait is. A rossz nyelvek szerint Szvengöran Erikszon követi idén a Kálmán-iskolát, az öltözőben csak annyit mond játékosainak: "Come on! come on!" Kálmán is kiesett csapatával 82-ben, Erikszon is 06-ban. Ha már a párhuzamoknál tartunk.

Amúgy meg a pelenka áfáját lehet emelni, csak akkor legalább ugyanennyivel emeljék a családi pótlékot és minden meg van oldva, a magyar egészségügy meg éppen úgy a legjobb Európában, mint a magyar foci: a ráfordított anyagi és szellemi energiából ennyire futotta...

 

 

  lázár wolf 2006.07.04.

Bye-bye David


David Beckham visszaadta a karszalagot. 6 évnyi kapitánykodás után, mellyel gyermekkori álma vált valóra, úgy érzi, ifjabb kell a posztra. Jól érzi. Érezhette volna jóval korábban is jól. Beckham közvetlen a negyeddöntőbeli vereség után, remegő, el-elcsukló hangon nyilatkozott a sajtótájékoztatón. Megható pillanat volt. Truning point.
Másként szólva azonban, "he jumped before he was pushed", ahogyan azt gyakorlatilag minden angol újság tálalta. Beckham utótörténete a legérdekesebb, ami az angol médiában mostanság történhet. Hasonlóképpen volt ő érinthetetlen a média számára, ahogy Sven-Göran Eriksson sem volt hajlandó megválni tőle, egy pillanatra sem. Alig olvastam a VB alatt, hogy bárki kritikával illette volna. A maximum, hogy gyengén játszott "saját magához képest". Ám hogy mi volna saját maga, hogy hol láttuk volna ezt a "saját magát" amihez mérni lehet az utóbbi négy évben - erre nem jött válasz. Ehhez képest különös volt, hogy a poszt-vb obligát bűnbakkeresésben felmerül Beckham. Mint strukturális probléma. Nem mint valaki, aki egyszerűen gyenge volt (Lampard, Owen pl.), hanem valaki, aki gyenge volt ám ennél többre jól láthatóan nem képes. Beckham felismerhetően nem képes már futni. Nem tud cselezni, bár azt sosem tudott. Nem tud védekezni, bár azt sem tudott sosem. Szögletet és szabadrúgást jól rúg, ám kevesen lesznek sakkmesterek, akik kizárólag sáncolni tudnak kiválóan. Erre most rájöttek az angolok, különösen azért mert rájöttek arra is, hogy lett volna megoldás. Aaron Lennon tudniillik, aki ahányszor bejött, 3 perc alatt több gabalyt okozott az ellenfélnek, mint Beckham egy egész meccsen. Egyelőre nem lehet kimondani, hogy a VB egyebek mellett David Beckhamen ment el. Egyelőre csak jövőbelátni lehet ("talán Beckhamet sosem láthatjuk válogatott mezben"), az elbukott "aranygeneráció" szimbólumának lehet kikiáltani, egyelőre kényelmesebb pályán kívüli manírjai miatt kérhoztatni. De világos, hogy hajnalodik.
Kezd leesni, hogy az angol pálya jobb oldalát évek óta a tartós impotencia tartja birtokában. Persze a "svédet" hibáztatni mindenért egyelőre sokkal kényelmesebb. Érdeklődve várjuk a fejleményeket.

 

 

  patkós 2006.07.02.

England prevails (majd máskor)


Mindenkinek megvan a maga története, hogy miért szurkol az angoloknak (vagy bárki másnak). Én például azért, mert az apám esti mesének Tandori Dezső Nagy Gombfocikönyvét olvasta (csak az első részt, a második kettő már ment önerőből).

Aztán a szentimentális ember ideológiát is gyárt a dologhoz: hogy ezek olyan kretének, mint én. Olyan ügyesnek, aranyosnak néznek ki (minusz Rooney), aztám végül mégse ért egyik se semmihez (minusz Rooney).

De könyörgöm: ENNYIRE kretén én sem vagyok!

 

 

  lázár wolf 2006.07.01.

Don't cry for them


Alkatilag, a vesztest sajnálni szokom. Csak a lehajtott fejek, a szurkolók némán bámulnak a semmibe, a játékosok a földön ülnek és a földet bámulják. Sammy Kuffour például a földet is veri Sheringam gólja után. Szegények. És pláne tizenegyesrúgások után. Micsoda dráma. (Az argentinok persze ezúttal inkább provokáltak, rugdosódtak és verekedni akartak, de ez csak járulékos kár. Figyeljünk!)
Ezúttal azonban végigröhögtem a tizenegyespárbajt, bár igazság szerint azt gondoltam, már Julio Cruz az égbe bombáz. Ő ezt nem tette, Ayala és Cambiasso azonban megcselekedte, amit megköveteltem. Hogy mi a bajom az argentinokkal, ez itt a kérdés, ugye.
Annyi csupán, hogy délutáni játékukból (Tevez kivétel!), három elem hiányzott: futás, előrepassz, csel. Futballmeccset természetesen e három nélkül is lehet nyerni, mint ahogy egyikük sem volt szükséges Ayala góljához. Ez most nem sikerült az argentinoknak, ám Mexikó ellen például sikerült és joggal bízhattak abban, hogy ezúttal is hasonlóképp alakul. Hát nem alakult. Mindezzel világossá is vált, Argentína akkor hajlandó focizni, ha ellenfelét megfelelően gyengének ítéli. Elefántcsontpart és Szerbia ebbe a kategóriába esett, a maradék ellen azonban a „biztonsági futbalra”, az „eredménycentrikusságra” került a hangsúly. Nem mintha különös értelmi képesség kellene annak felismeréséhez, hogy ha sok gólt rúgunk, akkor valószínűleg nyerünk, míg ha deklaráljuk, hogy többet nem akarunk támadni (Riquelme le, Cambiasso be), akkor alkalmasint a Berlin-Buenos Aires járaton találhatjuk magunkat. Ám ha logikai összefüggés nem is áll fent, pszichológiailag valahogy mégis fennállni látszik. Elképzeltem, ahogy Pekerman a dühítően impotens játékot egy esetleges győztes tizenegyespárbaj után (a’la SG Eriksson, a’la Roberto Carlos) kifizetődően eredményre törőnek nevez és tekintve, hogy a világ bármikor képes a puszta mázlit a tudatossággal összetéveszteni ezt a világ talán el is hitte volna.
Szerencsére nem így történt, így röhöghettem kedvemre. Az argentinok nem akartak focizni, ezért most hazamennek. Ez így helyes. A németek, ez persze szintén kiderült, nem tudnak focizni. Ám szimpátiánk mégis inkább ahhoz esik, aki valamire nem képes, mint aki valamire nem hajlandó.
Másrészt pedig az argentin tudatváltásban a németeknek is van szerepük. Tudniillik három héten keresztül képesek voltak velünk elhitetni, hogy nem olyan kilátástalanul gyengék, mint amilyennek gondoltuk őket. És ezt, hehe, a gauchók is bevették.

 

 

  lazar wolf 2006.06.26.

Amit remelunk es ami tortenni fog - 3. (ekezetek nelkul)


Olaszorszag - Ausztralia
Amit remelunk: Lukteto iramu meccsen inkabba z olaszoknak all a zaszlo, amikor egy auszi szogletet az elorehuzodo Brett Emerton a kapu baloldalaba bolint. MInthogy az eset a 90. percben tortenik, az olaszoknak nincs idejuk valaszolni, pedig forradalmi mododn rogton atallnak a ketcsataros jatekra.

Ami tortenni fogok: Tiz perc ausztral nyomas utan az elorehuzodo Materazzi az eltiltott Brett Emerton helyerol az ausztral kapu bal oldalaba bolint. Ausztralia ezek utan a vilagbajnoksag tortenetenek legtobb kapufajat rugja 90 perc alatt, az olaszok pedig tovabbjutnak.

Ukrajna - Svajc
Amit remelunk a) Andrij Sevcsenkot a tizedik percben kiallitjak muesesert.
b) Andrij Sevecsenko a tizedik percben mueses kzoben megserul, hordagyon viszik le. Seva potolhatatlan, igy Oleg Blohin nem is cserel. Svajc tovabbmegy, Ukrajna puliszkat vacsora'l.

Ami tortenni fog: A merkozesre termeszetesen mindnyajan a rank varo dogunalomra gondolvan keszulunk. Nem fogunk csalodni.

 

 

  lórándzsófi 2006.06.26.

a szomszéd kertje se


hát üdv. a német-svéd meccset sikerült autentikus stuttgarti közegben megtekinteni, eredeti német nyelven, felirat nélkül. csak egyetlen idézet: "das ist auch eine Schweinsteiger Position"
bár ahogy elnéztem a cseh-olasz meccset, akár még az is lehet.

 

 

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | Következő